Idén az egyik fő esemény amit mindenképpen szerettem volna megcsinálni az a Muzsla TT volt: 25,6 km 830m szint. Sikerült fuvart is szereznem a rajtig, 9 után nem sokkal ott is voltam, így már csak le kellett futnom. TT-knél már többször elszúrtam azt, hogy először beneveztem, majd utána intéztem el a wc-t, gps beállítást stb. Ennek eredménye az volt, hogy +5 percet már vesztettem is… Na de nem most. Türelmesen kivártam a mosdónál a kígyózó sort, megtöltöttem a kulacsom, elrendeztem magam, beneveztem és nyomás! Az eleje nagyon jó érzéssel fogott el a távnak, mivel teljesen ismerős volt, Németh Csabi a táborban első nap erre vitte  el a csapatot. Nem mondom, hogy minden buckát ismertem, de legalább volt helytapasztalatom. Mivel ekkor már több túrázó is úton volt, az iránykereséssel se kellett bajlódnom, lehetett futni rendesen, sikerült előttem járó futókat is lehagynom. Az első rövidebb emelkedő után utolértem egy lányt, akivel Ágasvárig azt játszottuk, hogy felfele és síkon lehagytam, majd lejtőmenetben visszaelőzött. Jó kis móka volt, legalább nem volt unalmas az út és tempóban tartott. Megtudtam tőle, hogy tájfutó már jó pár éve (utólag kiderült, hogy volt nemzetközi versenyeken is), ezért tetszenek neki a technikás szakaszok. Felérve a tetőre (9,8km) benyomtam egy fél kekszet, egy túró rudit, meg ittam egy kis vizet és minden rendben volt. Ágasvárról már 3 fős bolyban jöttünk le, időközben utolértünk egy srácot, egy hosszú ereszkedés következett. Az eleje technikás volt, ott szerintem kaptam vagy 2-3 percet, így a patak mellett a völgyben eléggé igyekeznem kellett, hogy felzárkózzak. Mátrakeresztes (14,4km) nagyon hamar eljött, 1 óra 24 perc kellett hozzá, teljesen rendben voltam, nem fájtak a lábaim, friss voltam. Itt volt sajtos zsemle meg szörp, de inkább maradtam a keksz és víz kombónál. Hárman kezdtük meg a túra – elméletileg – legnehezebb részét, de erről majd inkább később. Sikerült az emelkedőkön erőltetett sétában, a síkon pedig futva gyűjteni a km-ket. A köd hatalmas volt, az eső megállás nélkül esett, így beállva a saját tempómra azon találtam magam, hogy egyedül vagyok és a többiek leszakadtak. A tájfutó lány piros kabátját néha még meg-meg láttam feltűnni a távolban, de a Nyikom-nyeregnél végleg elvesztettem. Két km volt a Muzsláig, talán itt éreztem először, hogy fogytán van az energia, de erőt adott az a tudat, hogy innen már csak lefele kell majd menni. Felértem, összetalálkoztam Szabó Áronnal, beszéltünk két mondatot amíg pecsételtek és jött az utolsó 6 km. Nem akartam már enni, pedig kellett volna. Már csak 2 deci vizem volt, pedig több kellett volna. Elfáradtam, edzeni kellett volna. J Amúgy ez a rész nagyon becsapós. Rengeteg blog-ban lehet olvasni, hogy Muzsla után jön a flow érzés, meg csapatni lehet lefele, hát…. szerintem az egyik legkellemetlenebb szakasz. Van még 4-5 pici, tényleg apró emelkedő, ami ilyenkor már nagyon nem esik jól és mivel néhol sziklás is, figyelni kell. Na én ezt nem tettem! Szerintem életem egyik legnagyobb esését sikerült azzal összehozni, hogy rálépve egy vizes sziklára a lábam kicsúszott és puff. Nagy szerencsém volt, a fejem kb. 10 centire fogott talajt egy másik méretes kődarabtól. Beérve Szurdokpüspökibe már végem volt, hiába nyugtattam magam, hogy csak 1,5 km van hátra, nagyon szenvedősre sikerült.

A hivatalos időm 3:18 lett, de a nettó valójában 3:15:21. (Abszolút 17., ffi 15.) Mivel öcsém már a célban várt autóval, így arra volt időm, hogy megigyak még egy sört. Ennek nettó ideje 30 másodperc, szerintem PR. A túráról összességben annyit, hogy szerintem az egyik legjobb élmény volt, amit ezáltal idáig kaptam. A végét leszámítva jól erőben voltam, sikerült társaságban és egyedül is futni, és nekem az esős idő jobban komfort, mint a dög meleg. Sokan mondják, hogy a Muzsla felfele a legnehezebb része a túrának… ezzel nem értek egyet. Nekem Ágasvárról lefele sokkal durvábbnak tűnt. Drukkolok jövő héten minden Trailesnek!