Erre a versenyre már 2012-ben elhatároztam, hogy nevezni fogok, de mivel a tavalyi év nem jött össze, ezért a mostani nyárra már egy kötelező programként szerepelt a futó naptáramban. A Tátra talán az a hely, ahova mindig szívesen visszatérek, mindig tud újat mutatni, nincsen unalmas része és minden ott töltött időszak után egyre nehezebb az „elszakadás”. A szervezők weboldalát, tavalyi év eredményeit, kép- és videó anyagát áttekintve szintén jó döntésnek bizonyult, hogy beneveztem a 4. Tatry Running Tour-ra.
A 3 napos versenyről annyit érdemes tudni, hogy a Csorba-tó közvetlen környezete ad neki otthont 3, 12 és 8 km távokkal, nagyrészt terepen, változatos környezetben. Szerencsére, akik a kicsit hosszabb, kicsit szintesebb versenyeket preferálják, azoknak a rendezvény másodnapján van lehetőségük a 22km-s Sky&Cloud Runningon megmutatni erejüket. Én így tettem.

A versenyre Csontos Laci cimborám is benevezett, ő gyorsasága révén az előbb felsorolt triót próbálta meg, véleményem szerint jó eredményt elérve (http://csonticycling.webnode.hu/news/tatry-running-tour-/). A szervezők már az első napon kitettek magukért: az este 9 órakor, már-már szürkületben rajtoló Night Run futói kiváló hangulatban kezdték meg a versenyzést. Volt zene, beöltözött animátor medve, fényekkel megvilágított célegyenes és még a nézők is kaptak szurkoló-eszközöket, hogy bíztatni tudják a sportolókat.
A 2. nap elég korán, már fél7-kor felébredtem. Mivel nem igazán tudom magam ágyban tartani egy olyan helyen, ahol sokkal jobb elfoglaltságot is tudok találni, mint pl. az alvás ezért egy gyors reggelit követően kiültünk a szálloda előterébe, egy kötelező kávéra. A szervezőkön, a már-már szállingózó versenyzők arcán, mozgásán és öltözékén lehetett látni, hogy az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, nagyjából 5 fok lehetett, ami talán még a Tátrában is hidegnek mondható az év ezen szakaszában. A rajt előtt 45 perccel már elég szépszámú csapat jött össze és mindenki elkezdte a bemelegítést. Sokat lehet hallani a szlovák-magyar nemzetiségbeli problémákról, viszont ezeket természetesen sportolók körében lehetetlen megtapasztalni, így a rajtot beszélgetve, jó kedvűen foglalta el mindenki.
Szeretek zenére futni, sőt hosszabb távokon igénylem is, a futás közbeni fáradtságot remekül lehet vele feledtetni. Mivel reggel bedöglött az mp3 lejátszóm, ezért az e fajta motivációs tényezőt hanyagolnom kellett. A másik dolog, ami nehezítette a helyzetet, hogy az okostelefon is bemondta az unalmast. Szeretek GPS-t vinni magammal – ha nincs kitáblázva a táv – , jó tudni, hogy hol is tartok a verseny egyes szakaszaiban. Viszont az előzőleg felvázolt két probléma természetesen semmissé vált, mikor elhagytam a rajtzónát. Az első szakasz (kb. 1-1,5 km) a Csorba-tó mellett haladt el, eléggé szintes volt, így próbáltam nem elszaladni az elején, hiszen semmi értelme nem lett volna, ha a síkabb, erdei szakaszon lemaradok a többiektől. Egy fél „tó-kör” után a mezőny az erdőben folytatta és itt jött csak a meglepetés. A szervezők egy eléggé változékony utat jelöltek ki az első 12km-re, ahol az emelkedők bár nem voltak túl hosszúak, meredekségük révén a felfutás eléggé keményre sikerült. Próbáltam a tempóra figyelni és csak a lejtőket, egyeneseket lendületesen megfutni, mivel tudtam, hogy az utolsó 8 km lesz az igazi erőpróba. Az első etapon nagyon jól oldották meg a frissítő pontokat, 3-4 km után lehetet vizet venni magunkhoz, ki-ki eldönthette él a lehetőséggel vagy fut tovább. Mivel együtt rajtoltunk a Cross run futóival (12km), így nehéz volt belőni, hogy hányadik helyen is állhatok. Az előbb említett táv kb. 400-450m szintet foglalt magában, erre 1:08:22 idő kellett, hogy teljesítsem. Visszaérkezve a versenyközpontba, egy külön kordon mutatta, hogy nekünk még jobbra van egy „pár” km. A frissítőpontnál bedobtam két sütit, egy pohár vizet és kezdődött a neheze. Az elkövetkező 3-4 km abból állt, hogy a benne rejlő 500-600m szintet, a fenyvesek gyökerei, a sziklák közt másszuk meg. Néhol szinte lehetetlen volt a futás és egyre feljebb érve a pulzus szám is növekedett. 1800m körül számomra ismeretlen – nem futottam még ilyen magasan – jeleket adott a szervezetem, a pulzusomat a fülemben éreztem és a levegő is jóval kevesebb volt már. Szerencsére sikerült egy szlovák sráccal összehaverkodni és 1-2 szót váltva, elterelve a figyelmem, már fenn is voltunk 1845m-en. Itt ismét frissítőpont, ahol bekaptam 2-3 szőlőcukrot és jött a hajrá. Az első 1km-n nagyon kellett figyelni, mivel a sziklák elég nagyok voltak és a törpefenyők is rendesen akadályoztak az egyenletes futásban. Jó volt látni és hallani a felfele túrázók biztatását és az arcukon látható kifejezést: „Mi a fenének futnak ezek erre?!”. Később rátérve a sípályára sikerült egy jó tempót elérnem, így a mögöttem haladók nagyrészt leszakadtak. Gyönyörű kilátás volt a lefelé ereszkedés alkalmával, jobbra-balra a Tátra legnagyobb csúcsait lehetett látni, előttünk pedig a Csorba-tó került minél közelebb. Leérve az utolsó meredek szakaszról a lábam már görcsölni kezdett, de tudtam, hogy mivel közel a tó, a cél már nem lehet olyan messze. Az utolsó 2-3 km-re 2 futót kaptam a nyakamba, akik közül az egyik egy hosszú emelkedőn valószínűleg megsérülhetett, a másik pedig egyre közelebb került hozzám. Szeretem, ha van „konkurencia” és ez még több erőt tud adni, hogy ne engedjem magam megelőzni. Láttam, hogy a srác az emelkedőkben erős, maradt még tartalék energiája, viszont a síkabb, lejtősebb részek nekem kedveztek. Így az volt a menete a dolgoknak, hogy a hátralévő emelkedőket erős sétában tettem meg, erőt gyűjtve a tetőkről való ereszkedésekhez. A cél nagyon hangulatos volt, ekkorra már rengeteg turista volt, akik a szervezőkkel együtt minden futót megtapostak és biztatták az utolsó 200 m megtételére. A célba így 21,7 km és 900m szintemelkedés megtétele után 2:29:45 idővel érkeztem meg, ami összetettben a 27., kategóriában a 16. helyet jelentette. Az eredményt tekintve nem voltam teljesen elégedett, mivel utólag úgy éreztem egy 5-6 perccel tudtam volna jobbat menni, viszont mivel ez volt az első magashegyi versenyem, nem vagyok csalódott, a csúcsok közti futás örök élmény marad. A verseny után Csonti haverommal megnéztük az eredményhirdetést, kajáltunk egyet és levezetésként elmentünk egy lazább túrára a Poprádi-tóhoz.
Összességben nekem nagyon tetszett az egész versenyhétvége. A szervezők – bár még csak a 4. alkalommal volt megrendezve – teljesen kitettek magukért, profi munkát végeztek. A hangulaton keresztül a frissítő pontokon át a létszámig teljes mértékben meg vagyok elégedve mindennel. Az emberek barátságosak voltak, mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz, igazi futótársadalom érkezett a Tátrába. Bárki, aki jövő júniusra versenyt keres magának, csak ajánlani tudom. Én ott leszek!