A következő kihívás a Nike Budapest Félmaraton volt. Kevés olyan futót ismerek, aki legalább egyszer  ne csinálta volna meg ezt a versenyt. Előre leszögezem, nem vagyok az aszfaltfutás pártfogója, sokkal többre tartom és jobban is kedvelem a terepfutást. Véleményem szerint sokkal egészségesebb és a szintemelkedés és egyéb tényezők révén izgalmasabb is. Na de a versenyről...

Egy régi jó egyetemi cimborám is rajthoz állt aznap, ő is első bálozó volt és úgy gondoltuk jó buli lesz. A közös bemelegítés után beálltunk a rajtba és start. Úgy terveztem, hogy 1:45 körüli időt szeretnék menni, de ha nem sikerül, akkor 2 óra alatt a célban kell lennem. Az első pár km-en jól ment a futás, 4:40/km tempó nem okozott gondot, szorosan a „1:30-as félmaratoni lufi” mögött mentem, nem éreztem ekkor még, hogy később gond lehet. Az első pár frissítés jól sikerült, vettem magamhoz egy kis vizet, felfrissültem és próbáltam a megszokott tempóban folytatni a futást. A táv felénél magam is meglepődtem, mert 00:47:11-el fordultam, ami számomra rekordnak számított. Ahelyett, hogy ez a dolog egy kis pluszt, egy lökést adott volna, a további km-im borzalmasra sikerültek. A szénhidrát tartalékom kifogyott, az izmaim elkezdek görcsölni és éreztem, hogy ebből gond lesz. Utólag visszagondolva a problémát az okozhatta, hogy a verseny előtti reggelin féltem túl sokat enni, és így a minimálisan felvett kalória gyorsan elfogyott. Próbáltam a frissítőpontokon szőlőcukorral és banánnal visszanyerni az erőmet, de az ezreim ideje fokozatosan csak nőttek. Az utolsó 3-4 km szó szerint szenvedés volt, a tűző napon teljesen elkészültem az erőmmel, a lábaim már nem akartak dolgozni és a hátralévő méterek borzalmasra sikerültek. Az egyetlen reménysugár, mikor megpillantottam a Hősök Terét, Na innen már csak pár száz méter – gondoltam, és összeszedve magamat, futásra hasonlító mozgásformát vettem fel és bedöcögtem a célba. Az óra 1:58:31-t mutatott, ami kicsit elszomorított - főleg az első 10km után - de legalább a célban vagyok.

Utólag visszagondolva a következő hibákat követtem el:

-  Nem reggeliztem megfelelően és emiatt hamar lemerültem. Verseny előtt igen is kell enni!
- Túl gyorsra sikerült ez első etap, elfutottam magam.
- Nagyrészt terepen edzettem, az aszfalt 8km után szétszedte a lábam.

De hát a hibáiból tanul az ember, egy leckének mindenképp jó volt. Az előzőeket megfogadva elhatároztam, többet nem indulok aszfalt versenyen.