Reggel 7 órakor indultunk, szerettünk volna minél hamarabb leérni, szerettem volna még időben bemelegíteni. Megérkezvén a helyszínre, csupa jó fej ember fogadott, mindenki (főleg a szervezők) segítőkészek voltak, így 10 perc sem telt el, de már a kezünkben volt a rajtcsomag. Átöltöztem, elmentem mosdóba, kimentem az árnyékba mocorogni egy picit. Miért oda? A válasz egyszerű: már reggel fél 10 fele közel 30 fok volt és a tűző nap kevésbé volt kellemes, gondoltam elég lesz a futás közben élvezni a sugarak erejét. Edzések és versenyek előtt mindig próbálom visszafogni magam és nem elfutni az elejét, megfogadom legbelül, de a kivitelezés sosem sikerül... ehhez szerintem sokkal több tapasztalat kell. 10:30 órakor elindultunk, Attila egyből az élre állt. Próbáltam őt követni, viszont éreztem, hogy lehet ez így edzetlenül kicsit gyors lesz, de úgy döntöttem most már mindegy, lesz ami lesz. Az első 1,5  km-n nem is volt gond, enyhe szintes emelkedés mellett kényelmesen futható volt a pálya, de ezután, beérve az erdőbe jött az igazi emelkedő.  Az S távosokkal együtt rajtoltunk, ami részben jó volt, mivel nagyobb volt így a tömeg, viszont nehéz volt megsaccolni, hogy ki lehet az én ellenfelem, hányadik helyen lehetek. Próbáltam a rajtszámokat figyelgetni, de a koncentrációt inkább a pálya leküzdésére fordítottam. 5 km után lehetett az a pont ahol a két táv kettévált és az egyik öntésen utánam szólt, hogy húzzak bele, mert 2. helyen vagyok. Ezért jó ha vannak ilyen emberek a pálya szélén, mert olyan löketet adott a további km-re, amit bármilyen frissítéssel se lehetett volna elérni. Tudtam, hogy Attila sokkal jobb erőben van, így őt a mai nap esélytelen lesz útólérnem, így arra koncentráltam, hogy megtartsam a pozíciómat. Megmondom őszintén nem akartam elhinni ekkor még, hogy sikerülhet  Jött az első ellenőrzőpontra való felkaptatás, ahol 10 másodperc fújás után elindultam lefele a hegyről egyenesen a cél felé. A pálya ezen része az új térdemnek technikás volt, utólag lehet kicsit vakmerő is voltam lefele futni vele, de szerencsére nem történt sérülés. Kb. 2 km lehetett hátra mikor kiértünk az erdőből, a nap egyből megcsapott, az összes erőm elfogyott, de nem volt választási lehetőségem menni kellett, mert a hátam mögött láttam, hogy a következő srác olyan 7-800 méterre futhat tőlem. Szerintem életem legkeményebb utolsó pár métere volt, a pulzusom az egekben volt, a szám ki volt száradva, és fejben is feladtam ?! már. Viszont megláttam az utolsó kanyart és ekkor hittem el, hogy igen sikerült, célba értem. A hivatalos időm 1:05:10, ami a mai nap a 2. helyre volt elegendő. 

Amióta elkezdtem rendszeresen futni ez volt az első dobogós helyezésem. Nem szeretném a többi futótársat lenézni, hiszen miért tenném, viszont ez az eredmény nem lett volna elég a pódiumra, ha a komolyabb, erősebb futók között versenyzem. Összességben természetesen örültem neki, de sokkal nagyobb boldogságot jelentett az, hogy magamat küzdöttem le. Képes voltam műtött térdel, felkészületlenül (kevés edzés) lefutni a távot, és amikor már azt hittem, hogy feladom, volt kitartásom és célba értem. Jövőre kívánom, hogy még több, erősebb futó induljon ezen a távon, és akkor egy jó verseny mellett megpróbálhatom - komoly munkával - ismét elérni ezt a helyezést.