A sport mindig életem egyik legmeghatározóbb eleme volt, legyen szó fociról, teniszről vagy éppen a futásról. Szerintem ez az egyik legjobb dolog, ami ki tudja kapcsolni az embert a hétköznakból és teljes mértékben el is tudja lazítani. Versenyszerűen elsőre a focival ismerkedtem meg. A helyi csapat serdülő, ifi osztályait kijárva mindvégig jól éreztem magam, kellettek a tréningek. Egyetemre elkerülve nem szeretetem volna abbahagyni, így az ottani felnőtt csapatba igazoltam, az évekre mindvégig boldogan emlékszem vissza. Fizikálisan itt erősödtem meg legjobban a heti 4(+1) edzésnek köszönhetően. 2011-ben viszont jött az, ami elég gyakori a labdát rúgók körében. Térdsérülés, részleges szalagszakadás, műtét és jó pár hónap pihenő. Lehet részbe az én hibám, lehet a sors akarta így, nem sikerült a teljes felépülés. Amikor már azt hittem, hogy minden okés, rásérültem. Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy 24 évesen azért még fiatal ahhoz, hogy abbahagyja a sportot és ne legyenek aktív kihívása. Ekkor láttam meg a következő videót, ami elindított egy úton:

UTMB?! hegyi futóverseny? sosem hallottam még róla – mondtam magamban, majd egy gyors keresgélés után megtudtam pár, elsőre eléggé sokkoló számadatot: táv 160km, szintemelkedés több mint 8000m. Ekkor határoztam el, hogy komolyabban elkezdek foglalkozni a terepfutással, hiszen meg akarom csinálni ezt a kihívást. Cikkeket olvasgattam, beszéltem hozzáértőkkel és a Kilian Quests videók is mind motiváltak. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, rengeteg meló kell, ezért azt tűztem ki célomnak: 30 éves koromig lefutom az Ultra Trail du Mount Blanc-t.