A héten jól sikerültek az edzések, egyre jobb erőben voltam, a pénteki tempósabb futás után már tudtam, hogy a vasárnapi versenyen nem lesz gond. Szombaton elmentem kerózni egy jól esőt. Vasárnap reggel 8 órakor találkoztunk Telek Bandival és Zánki Zolival, majd indultunk Kartalra. Megtudtam, hogy talán az összes futam közül itt van a legkevesebb szint, tempós, gyors pálya. 1 óra alatt le is értünk, átöltöztünk, majd elmentünk egy 3km-s bemelegítő futásra (5:00 átlag). Többször Bandi szólt rám, hogy kicsit lassítsak, majd inkább a versenyen. Beálltunk a rajtba, próbáltam az első sorba kerülni. A többi velem egy szinten futó is itt helyezkedett, próbáltam Szasáktől nem messze állni, ma őt akartam megverni. Bandi szólt verseny előtt, hogy ne a füves részen kezdjek, mert elég hepehupás és mivel a rajtnál az összes gyerek előre rohan, utána ott nehezebb lenne kerülgetni őket, mint a pálya melletti 100 méteres aszfaltcsíkon.

RAJT. Az első 200 méter után jöttem rá, hogy ez nem lesz egyszerű, az élmezőnnyel futottam, de mivel Szasáék is itt futottak, nem lassíthattam. Egy rövidebb emelkedő után egy hosszú aszfalt út következett aminek a végén volt az 1km-s tábla, szerintem olyan 3:50 lehetett a tempó. Rátértünk egy búzatáblák közt vezető földútra, lassítottak a velem együtt futók, így kicsit leszakadtunk a bolyról. A 2 km-s fordító előtt megelőztem Szasát tartottam a 4:15-s átlagot, rendeztem a légzésemet és vártam a fordítót. Eközben utol értük Szeitz Pistit is, így hárman haladtunk. Tudtam, hogy a fordító után az utolsó 2km-re gyorsulnom kell, mert nem lesz elég, és ekkor eszembe jutottak Németh Csaba szavai. „Érdemes néha beállni mások elé, ezzel lassítani őket és kényszeríteni, hogy a Te tempódban fussanak, később több erőt ad”. Ezt tettem. 1,5 km lehetett hátra, mikor Szasza iramot váltott és megelőzött engem és Pistit is, nem gondolkoztam, azonnal utána mentem. Szerencsére nem sikerült elmenne, sőt az 1km-s táblánál vissza is előztem.  Elkezdtem gondolkodni, hogy csak a végén hajrázzak vagy kezdjem meg most és lesz ami lesz. Iramot váltottam, az utolsó km nagyon erősre sikerült, de mivel jöttek mögöttem nem lassíthattam. A cél nagyon szuperül volt kialakítva, az összes hozzátartozó beállt két oldalra egy sorba és tapsoltak, hangulatos volt na. :) Az időm a 4 km-s (20m szint) távon 16:15 lett, ami 135 futóból 12. helyet, kategóriában 1. helyet jelentett. Összességben elégedett vagyok, mert pár hónapja nem hittem volna, hogy képes vagyok 4:06-os átlagra, és nocsak, sikerült. Talán, ha a második és harmadik km-nél nem fogom vissza magam… majd legközelebb.

Szerda. Itt a hét közepe, szombaton Karancs-Medves, kellene előtte legalább egy szinteset edzeni, gyerünk ki a HHH-ra. Érzem magamon, hogy előző este kicsit megfáztam, de csak nem lesz semmi gond Szemerkél az eső, fúj a szél, úgyis mozgok, meg felöltözöm rendesen, tuti nem lesz baj. Csütörtök reggel. Fáj a torkom, alig bírok felkelni az ágyból, rossz a kedvem, hát sikerült megfázni rendesen. Első utam a helyi SPAR-ba vezet, kérek egy jó nagy darab gyömbért, pár citromot. Az irodádban munka közben megiszok vagy 3 liter teát, de estére még szarabbul vagyok. Pénteken teljesen le vagyok gyengülve, erőtlennek érzem magam, hogy lesz ebből másnap futás?!

Szombat reggel, 8óra. Többi cimbora gondolom vagy csak most ért haza tegnapi/aznapi buliból, vagy alig 1-2 órás alvás után próbálja magát összeszedni, nekem meg átfut az agyamon, hogy mennyivel jobban döntöttem, hogy inkább otthon maradok és ma leutazom Törökbálintra. Többen – köztük szüleim is kérdezik, megéri 5 km miatt egy fél napot utazni? Magam sem tudom a választ, majd kiderül. De hát nem jobb futókkal utazni, és futni egy jót, mint emberformát varázsolni a tegnapi gördülés után? Dehogynem! Az elmúlt hetekben a hosszabb, lazább futásokat felváltották a rövidebb, de annál tempósabb edzések. Éreztem magamon, hogy gyorsulok, rövidebb távokon nem fáradtam el azon a sebességen, ami régebben problémát okozott volna.

Telek Bandi és Zánki Zoltán sporttársakkal a rajt előtt 1 órával érkeztünk meg a verseny helyszínére. A település az erdő közelsége miatt gyönyörű volt, az idő kellemes tavaszi, minden adott volt egy jó versenyzéshez. Átöltöztünk majd elindultunk bemelegíteni. Általában ilyenkor megfutjuk a pálya első 1-2 km-t, legalább verseny közben már kevesebb meglepetés ér. Kis nyújtás és frissítés után RAJT! Az első 1km egy erős emelkedő volt, kicsit tartottam tőle, de meglepő módon hamar felértem. Égtek a lábaim, húzódtak az izmok, de a légzésem teljesen rendben volt, ezért úgy döntöttem próbálok egy erős iramban haladni. Egyáltalán nem okozott gondot, sorban előztem le az előttem haladókat és ami meglepő volt, hogy az eddig gyengeségem lett az erősségem. Az előzéseket se nem síkon és se nem lejtőn, hanem a rövidebb (100-200m hosszú) emelkedőkön sikerült megcsinálni. 3 km után egy párost láttam magam előtt futni, akik között az egyik nagy Futapestes ellenfelem, Bakos Szasa volt. Ebben az évben többször is előttem végzett, volt mikor az utolsó 50 méteren dől el a dolog, így úgy gondoltam megpróbálom most is. Az egyikőjüket az utolsó emelkedőn sikerült lehagyni, de mikor ráfordultam a célegyenesre láttam, hogy Szasa ma is előttem végez. Kicsit bosszantott a dolog, de ettől szép a futás, mindig vannak újabb és újabb kihívások. A következő futamon nem fogok óvatosan kezdeni, megpróbálok nem akkora előnyt adni. Az 5 km táv 130m szint lefutásához 23:24 –re volt szükségem, összetettben 14., korcsoportban 3. lettem. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb futása, mert tudom, hogy lesz jobb, de legalább szintes (még most rövidebb) terepen is képes vagyok a 4:40-es átlagra, és ez motivál. Edzeni kell tovább.

A történethez hozzátartozik, hogy Telek Bandi próbált rávenni egy délutáni, otthoni versenyre is, de inkább nemet mondtam. Lehet tavaly vagy azelőtt igent mondok, de idővel megváltozik a fontossági sorrend. Számomra az egészség és az hogy holnap is futni tudjak többet mint egy teljesítés vagy egy érem...

Hétvégén Karancs-Medves TT 37 km, 1576 m szint. Még nem tudom hogyan, de meg fogom csinálni. Tippeket frissítéshez várok :)

Idén az egyik fő esemény amit mindenképpen szerettem volna megcsinálni az a Muzsla TT volt: 25,6 km 830m szint. Sikerült fuvart is szereznem a rajtig, 9 után nem sokkal ott is voltam, így már csak le kellett futnom. TT-knél már többször elszúrtam azt, hogy először beneveztem, majd utána intéztem el a wc-t, gps beállítást stb. Ennek eredménye az volt, hogy +5 percet már vesztettem is… Na de nem most. Türelmesen kivártam a mosdónál a kígyózó sort, megtöltöttem a kulacsom, elrendeztem magam, beneveztem és nyomás! Az eleje nagyon jó érzéssel fogott el a távnak, mivel teljesen ismerős volt, Németh Csabi a táborban első nap erre vitte  el a csapatot. Nem mondom, hogy minden buckát ismertem, de legalább volt helytapasztalatom. Mivel ekkor már több túrázó is úton volt, az iránykereséssel se kellett bajlódnom, lehetett futni rendesen, sikerült előttem járó futókat is lehagynom. Az első rövidebb emelkedő után utolértem egy lányt, akivel Ágasvárig azt játszottuk, hogy felfele és síkon lehagytam, majd lejtőmenetben visszaelőzött. Jó kis móka volt, legalább nem volt unalmas az út és tempóban tartott. Megtudtam tőle, hogy tájfutó már jó pár éve (utólag kiderült, hogy volt nemzetközi versenyeken is), ezért tetszenek neki a technikás szakaszok. Felérve a tetőre (9,8km) benyomtam egy fél kekszet, egy túró rudit, meg ittam egy kis vizet és minden rendben volt. Ágasvárról már 3 fős bolyban jöttünk le, időközben utolértünk egy srácot, egy hosszú ereszkedés következett. Az eleje technikás volt, ott szerintem kaptam vagy 2-3 percet, így a patak mellett a völgyben eléggé igyekeznem kellett, hogy felzárkózzak. Mátrakeresztes (14,4km) nagyon hamar eljött, 1 óra 24 perc kellett hozzá, teljesen rendben voltam, nem fájtak a lábaim, friss voltam. Itt volt sajtos zsemle meg szörp, de inkább maradtam a keksz és víz kombónál. Hárman kezdtük meg a túra – elméletileg – legnehezebb részét, de erről majd inkább később. Sikerült az emelkedőkön erőltetett sétában, a síkon pedig futva gyűjteni a km-ket. A köd hatalmas volt, az eső megállás nélkül esett, így beállva a saját tempómra azon találtam magam, hogy egyedül vagyok és a többiek leszakadtak. A tájfutó lány piros kabátját néha még meg-meg láttam feltűnni a távolban, de a Nyikom-nyeregnél végleg elvesztettem. Két km volt a Muzsláig, talán itt éreztem először, hogy fogytán van az energia, de erőt adott az a tudat, hogy innen már csak lefele kell majd menni. Felértem, összetalálkoztam Szabó Áronnal, beszéltünk két mondatot amíg pecsételtek és jött az utolsó 6 km. Nem akartam már enni, pedig kellett volna. Már csak 2 deci vizem volt, pedig több kellett volna. Elfáradtam, edzeni kellett volna. J Amúgy ez a rész nagyon becsapós. Rengeteg blog-ban lehet olvasni, hogy Muzsla után jön a flow érzés, meg csapatni lehet lefele, hát…. szerintem az egyik legkellemetlenebb szakasz. Van még 4-5 pici, tényleg apró emelkedő, ami ilyenkor már nagyon nem esik jól és mivel néhol sziklás is, figyelni kell. Na én ezt nem tettem! Szerintem életem egyik legnagyobb esését sikerült azzal összehozni, hogy rálépve egy vizes sziklára a lábam kicsúszott és puff. Nagy szerencsém volt, a fejem kb. 10 centire fogott talajt egy másik méretes kődarabtól. Beérve Szurdokpüspökibe már végem volt, hiába nyugtattam magam, hogy csak 1,5 km van hátra, nagyon szenvedősre sikerült.

A hivatalos időm 3:18 lett, de a nettó valójában 3:15:21. (Abszolút 17., ffi 15.) Mivel öcsém már a célban várt autóval, így arra volt időm, hogy megigyak még egy sört. Ennek nettó ideje 30 másodperc, szerintem PR. A túráról összességben annyit, hogy szerintem az egyik legjobb élmény volt, amit ezáltal idáig kaptam. A végét leszámítva jól erőben voltam, sikerült társaságban és egyedül is futni, és nekem az esős idő jobban komfort, mint a dög meleg. Sokan mondják, hogy a Muzsla felfele a legnehezebb része a túrának… ezzel nem értek egyet. Nekem Ágasvárról lefele sokkal durvábbnak tűnt. Drukkolok jövő héten minden Trailesnek!

Erre a hétvégére a Futapest egyik következő versenyét terveztem volna be, de mivel volt aki megsérült vagy nem ért rá, egyedül nem volt kedvem leutazni Verőcére. Már azon gondolkoztam a pénteki nap, hogy merre menjek majd a magányos, hosszú hétvégi futásom alkalmával, amikor a ttt.hu-n megláttam, hogy épp felénk rendezik a Magyarországi Forrástúrák egyik kiemelt rendezvényét. Na mondom, ez jó lesz, hazai pálya, nem lesz gond, élvezni fogom… aztán elkezdtem csekkolgatni az útvonalat és jött a meglepetés. Már Google Earthon, otthoni túrakalauzokban és ismerősök segítségével is próbáltam kibogarászni, hogy vajon a 70%-a merre mehet a túrának, de nem sikerült rájönni. Gondoltam majd a turisták sora úgyis adja az utat, vagy legalább ki lesz szalagozva normálisan.

Nem akartam korán indulni, mivel próbáltam betartani a „10 fok alatt nincs rövidnadrág” szabályát, így 9 után rajtoltam bőven. Az első ellenőrző pont könnyen megvolt, ismertem az utat, mindig arra szoktam futni. Aztán utolértem az első túrázókat, akik egy elágazóban épp próbálták kideríteni, hogy vajon merre kellene menni. Mivel tartani akartam a futást, ezért naivan megbíztam a „menjéééé balra” utasításban és megkezdtem a Salgói Várba történő visszaemelkedést. Olyan  5 perc után lett gyanús a dolog, mikor nem rémlett, hogy ide kellene visszamenni, illetve az itt bóklászó emberek se értették miért jövök erre. Térkép elő, próbáltuk többen kibogarászni, de ők se voltak a helyzet magaslatán. Vissza az elágazóhoz! Hol lehet az a ZÖLD jelzés?! Aztán jött ismét 2 túrázó akiknél volt GPS, így rájöttünk, hogy egy erdőirtás mögött található erősen „lebombázott” úton kellene továbbhaladni. Kb. 15-20 percet vesztettem el ezzel a manőverrel. Aztán rájöttem, hogy van nálam itiner és túraleírás. Ja, hogy így TALÁN könnyebb lesz :). Egy hosszú lejtő következett, a pontokon nem volt senki, így szinte meg se kellett állnom. Nagyon hamar elértem Zagyvarónára, közben sikerült frissítenem is, nem vártam meg mire éhes leszek, benyomtam 2 szelet Jó Reggeltet, ittam vizet. Nagyon jó erőben voltam, nem éreztem, hogy fáradt lennék, pedig már 75 percre futottam. Zagyvarónára telkek között, szőlő ültetvények között vezetett az út, nekem nagyon tetszett, kicsit ilyen olaszos, mediterános hangulat lett úrrá rajtam, sose jártam még erre.

Átszelve a falut jött egy hosszú, meredek, vízátfolyásos rész, Rónafaluba kellett visszakapaszkodni. De mielőtt beértem volna az árokba, balra megláttam 2 jól megtermett pit bull kutyát. Kerítés nem volt és mivel azt se láttam, hogy meg vannak-e kötve – csak később derült ki, hogy igen – olyan sprintbe vágtam visszafele, hogy szerintem 100-on PR-t futottam. J Bevártam inkább egy csoportot (+3 perc). Aztán jött az emelkedő. A túraleírás alapján nagyon durvának írták, viszont meglepő módon 10 perc alatt felértem, itt fogyott el a vizem, így kerestem egy kutat és go tovább. A Medves-fennsík gyönyörű volt, itt érzi az ember, hogy mennyire szabad, a nap sütött, az ég tiszta volt, tényleg minden stimmelt. Kezdtem érezni, hogy jó lenne enni valamit, de mivel tudtam, hogy 2-3 km-n belül frissítőpont, addig már csak kibírom valahogy. Jött egy olyan szakasz, ami egy fokozottan védett természetvédelmi területen keresztül vezetett, s habár az erdő érintetlensége miatt gyönyörű volt, a kidőlt fák erősen akadályozták az egyenletes tempót. Felkapaszkodva egy kisebb emelkedőn, megláttam a frissítőpontot. Komolyan mondom, szerintem ilyen nagyszerű kiszolgálással még egy étteremben sem találkoztam. Láttak, hogy futom a távot, így soron kívül odajöttek, hogy mit adhatnak, kínáltak sütivel, keksszel, szinte bármiből vehettem. Le a kalappal, zseniális volt. Aztán jött a túra azon része, ahol a szalagozás kicsit érdekesen lett kivitelezve, vagy csak én kezdem fejben fáradni, de néha úgy éreztem, hogy nem nagyon tudom melyik bolygón vagyok J Az utolsó 5 km már ismerős volt, enyhe emelkedő volt vissza Salgó bányára, de pont ez az a szakasz amit nagyon nem szeretek: monoton, elhiteti veled, hogy rendesen futható, aztán azon találod magad, hogy a lábaid egyre nehezebbek.

A célba 3:20:16-os idővel érkeztem be. Ha azt nézzük, hogy a 26,3 km távból sikerült egy 28-29 km-s dolgot csinálni és ebben volt 720 m szint, akkor azt mondom elégedett vagyok, viszont egyszer szívesen végigmennék újra, már pályaismerettel. Elfáradtam, de jólesően. Nem voltam egyáltalán rosszul, nem kellett aludnom utána délután, lehet mégiscsak ért valamit a múlt heti edzőtábor?! Hétvégén – ha lejutok – Muzsla Túra, akkor majd kiderül :)

Az elmúlt hónapokban érezte magamon, hogy az edzések nem úgy sikerülnek, nem úgy történtek meg, ahogy kellett volna. Volt mikor 4-5 alkalommal futottam egy héten, volt mikor már a kettő is csak nyögvenyelősen jött össze. A távokat és a szinteket a kedvem szerint válogattam, így fogalmazhatunk úgyis, hogy edzések helyett örömfutások voltak. Elhatároztam, hogy keresek egy edzőt. Sok futó ismerősöm tanácsolta, hogy forduljak nyugodtan a veterán Telek Andráshoz. Bandit már ismertem régebb óta, pár versenyre már mentünk együtt, sokszor adott már jó tanácsokat. Megkeresésemet pozitívan vette, másnap estére már kaptam is egy több hetes tervet. Ahogy teltek a napok és a hetek éreztem, hogy egyre jobb formába kerülök, kezdem visszanyerni az erőmet. Az edzésterv egyik vasárnapi programja a Futapest – Vácrátót hosszabbik távja volt, a cél hogy tapasztaljak és szokjam a tempósabb, 10 kili feletti dolgokat. Viszont mivel előző nap keróval elestem és úgy megfejeltem a betonfalat, mint a kezdő vakond a kerti csapot, úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz nekem a 4,8 km-s táv 30 m szinttel.

Az időjárás tökéletes volt, egy kicsit fújt csak a szél, de ezt leszámítva minden stimmelt egy jó futáshoz. Sose szoktam komolyan melegíteni, viszont most Bandi elrángatott magával, futottunk egy 15 percet, kis gimnasztika és egy két repülő. Közben természetesen beszélgettünk és egy mondatot már akkor elraktároztam a fejemben: „Nem az a bátor futó, aki gyorsan kezd, hanem aki lassan és később indítja be a rakétákat”. Rajt! Az előző mondat szavai még a fejemben voltak, így próbáltam az elejét nem elfutni, tudtam, hogy 800 méter után van egy kisebb emelkedő, ami után lehet majd tolni. A felfelé részen, már utolértem az előttem haladókat, sőt a tetejére érve jó néhányat le is hagytam. Kb. 10 perce futhattunk, amikor kíváncsi tett, hogy vajon milyen lehet a tempó. Láttam, hogy mellettem egy „órás” fazon fut, gondoltam nem okoz gondot neki ha rákérdezek. Ennyit felelt: 4:20! Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lesz ha a végére nem lesz erőm, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, mivel nem voltam fáradt és nem okozott gondot a futás. A pálya bár néhol süppedős, homokos volt, kis ügyességgel lehetett találni pontokat ahol remekül futható volt. Ahogy tudtam tartani a tempót, sorra előzgettem le az előttem haladókat, majd megpillantottam a 3 kilis pontot. Úristen, ilyen hamar eltelt?! – gondoltam magamban, majd próbáltam felzárkózni a következő ellenfélre. Úgy terveztem, hogy az utolsó 800 méteren (ami már aszfalt volt) megpróbálom majd megelőzni. Végül türelmetlen voltam és rutintalan, talán 200 méterrel korábban elfutottam mellette, amire ráfáztam, mert az utolsó 400 méteren visszavert, amire már nem tudtam válaszolni.

A célba beérve kezet fogtunk, megköszönte a hajrát és mondott egy időt: 20:56! Elsőre nagyon meglepett a dolog és qrva boldog lettem, 4:22-s ezrekkel nem futottam még terepen, viszont ez volt a gyümölcse az elmúlt heteknek: rendszeresen, előírtan edzettem, így talán kevésbé csoda a dolog. Abszolút 17., korosztályban 4. lettem, kicsit bosszantott, hogy nem kerültem dobogóra, de majd legközelebb.

Az egész verseny, bár alig tartott tovább, mint 20 perc, rengeteg élményt, tapasztalatot és motivációt szereztem. Edzek tovább, keményebben és biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb. Célom továbbra is, hogy 4:00 ezreket elérjem előbb síkon, később terepen, aztán a jövőt majd még meglátjuk. A tavasz sűrű lesz: Vincze Zsófival megyünk edzőtáborba, majd Muzsla TT, Muzsla Trail, Futapest(ek), Karancs-Medves TT és nyáron a Tatry Running Tour. Nagyon hosszúkat nem tervezek futni, utóbbi versenyen is csak a táj szépsége miatt tervezem a 35 kilis távot bevállalni.

Minden évben vannak olyan versenyek, túrák amikre mindig szívesen térek vissza, szinte kötelező programként szerepel a naptáramban. Két éve futottam elsőre a Téli Mátrát és szerelem első látásra volt, így ebben az évben is elhatároztam, hogy elnézek rá. Nem vagyok még 100%-s kondiban, így az M táv (26 km szint +972m) bőven elégnek tűnt egy hétvégi mocorgásra. Megérkeztem már időben Mátraházára, de mivel már annyi túrázó volt, hogy kocsival nem lehetett behajtani ezért a rajtig kb. volt egy 1-1,5 km bemelegítő szakasz. Beérve az iskolába, brutál sok ember fogadott, ennek ellenére a regisztráció, a pisi és az átöltözés nem igényelt többet, mint 20 percet.

Új év, új tervek, új célok. Minden év elején próbálom fejben végiggondolni, hogy az adott évre milyen versenyre, tt-re menjek el, milyen távokat vállalhatok be, mi nem okozhat még sérülést a teljesítésük mellett. Közel egy éve kaptam új térdet, de mivel a tavalyi év inkább arról szólt, hogy felépüljek és az izmokat visszategyem, a hosszú futások kimaradtak, szintet pedig inkább csak keróval mentem.

Egyik nap a szokásos reggeli kávém iszogatása közben böngészgettem a www.ultratrail.hu/terepfutas oldalt, ahol megakadt a szemem a Börzsöny Trail 2015 versenyen. A térdem már egyre jobb volt, így felhívtam Attila barátomat, hogy mit csinál ezen a hétvégén, mert lemehetnénk futni egyet, hiszen jó idő lesz, nincs is messze és miért ne?! Kisebb hezitálás után beregisztráltunk, majd vártuk a verseny napját. Annyit érdemes tudni, hogy az elmúlt 3 hónapban a sérülésem miatt csak sík edzéseket csináltam, így tisztában voltam vele, hogy a szintes pálya nem lesz öröm és boldogság. Táv: 9,9 km szint: 338 m.

Sok esetben, mint mi átlag futók nem másokkal, hanem elsősorban magunkkal versenyzünk,  ezáltal próbáljuk a határainkat feszegetni és elérni azt a maximumot, amit az adott helyzet, képességeink biztosíthatnak. Ez a cél vezérelt akkor is mikor kicsit több, mint 4 hónappal a térdműtétem után elhatároztam, hogy végigtúrázom a Karancs-Medves TT 20 (22 km) távját. Reggel úgy keltem fel, hogy inkább itthon maradok, lenyírom a füvet a kertben és pihentem még a lábam. Ekkor szüleimnek hála akik biztattak, hogy szép idő lesz és nem lesz semmi baj, nyugodtan menjek el. Azt hiszem ez adott lökést ahhoz, hogy 10 perc múlva már indultam a rajt helyszínére. Nem vittem speciális futócuccot, egyszerű hátizsákkal, némi kajával és vízzel vágtam neki az útnak. Az egész túra ötlet akkor változott át bennem a futás ötletévé, mikor megláttam a rajtban regisztráló futókat is. Kezdett belém visszajönni az a vágy, hogy talán megpróbálhatnék, ha nem is egyéni rekordot döntve, de végig kocogni a távon.

Óvatosan vágtam neki, rögtön egy elég meredek emelkedővel kezdett a pálya, ahol araszolva másztak felfele a túrázok. Még itt is próbáltam visszafogni magam, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, csak szépen lesétálva teljesítsem a távot, bárminemű sérülést megelőzve. Ez a visszatartó erő kb. 200 méter után szertefoszlott, mikor elhatároztam, hogy kicsit belekocogok és lesz ami lesz. Természetesen éreztem még a lábam, fájt még a műtét helye, de minden egyes méterrel sokkal jobb lett és az első frissítőpontra önbizalommal tele érkeztem meg. Tudtam, hogy az állóképességem közel sincs olyan jó, mint féléve, így számítottam arra, hogy el fog jönni az a pont, mikor bizony már nem lesz kellemes a mozgás. Az első 10-12 km-rel így nem volt semmi baj, viszont utána jött egy szintes rész, ami bizony hazavágott. Ekkor kellettek azok a biztató szavak más túrázóktól, futóktól ami arra késztetett, hogy ne adjam fel és menjek tovább. A lejtőket nem mertem megfutni még, mivel az izomzat totál eltűnt a lábamról a sok fekvés miatt, így jobbnak láttam, hogy kihasználva a hátsómat "leszánkózzam" az ösvényen. Végül is abból kell dolgozni amink van :) A táv hátralévő része bele-bele sétálós volt, egyrészről teljesen elkészültem az erőmmel, másrészről egy olyan szakasz következett, ami egy tanyán vezetett keresztül, ahol a kutyák nem éppenséggel hallgatnak az "ülj. maradj" vezénylőszóra... Az utolsó 2 km-n már éreztem, hogy sikerül teljesíteni a túrát, bár az erdőtalajt átváltó aszfalt nem volt kellemes. Az időm végül 3:24 lett, ami miatt inkább egy erős túrának nevezném ezt a mókát, mint futásnak. Viszont rettentően boldog voltam, talán ekkor hittem el teljesen és tudatosult bennem, hogy fogok én még futni...

Forrás: http://zute-salgotarjan.blogspot.hu/2015/05/karancs-medves-teljesitmenytura-2015.html