Marek Trail Running

2016.máj.09.
Írta: marektrailrunning komment

2016.05.08. Futapest - Kartal

A héten jól sikerültek az edzések, egyre jobb erőben voltam, a pénteki tempósabb futás után már tudtam, hogy a vasárnapi versenyen nem lesz gond. Szombaton elmentem kerózni egy jól esőt. Vasárnap reggel 8 órakor találkoztunk Telek Bandival és Zánki Zolival, majd indultunk Kartalra. Megtudtam, hogy talán az összes futam közül itt van a legkevesebb szint, tempós, gyors pálya. 1 óra alatt le is értünk, átöltöztünk, majd elmentünk egy 3km-s bemelegítő futásra (5:00 átlag). Többször Bandi szólt rám, hogy kicsit lassítsak, majd inkább a versenyen. Beálltunk a rajtba, próbáltam az első sorba kerülni. A többi velem egy szinten futó is itt helyezkedett, próbáltam Szasáktől nem messze állni, ma őt akartam megverni. Bandi szólt verseny előtt, hogy ne a füves részen kezdjek, mert elég hepehupás és mivel a rajtnál az összes gyerek előre rohan, utána ott nehezebb lenne kerülgetni őket, mint a pálya melletti 100 méteres aszfaltcsíkon.

13076944_10209424844520749_3942484395582287623_n.jpg

RAJT. Az első 200 méter után jöttem rá, hogy ez nem lesz egyszerű, az élmezőnnyel futottam, de mivel Szasáék is itt futottak, nem lassíthattam. Egy rövidebb emelkedő után egy hosszú aszfalt út következett aminek a végén volt az 1km-s tábla, szerintem olyan 3:50 lehetett a tempó. Rátértünk egy búzatáblák közt vezető földútra, lassítottak a velem együtt futók, így kicsit leszakadtunk a bolyról. A 2 km-s fordító előtt megelőztem Szasát tartottam a 4:15-s átlagot, rendeztem a légzésemet és vártam a fordítót. Eközben utol értük Szeitz Pistit is, így hárman haladtunk. Tudtam, hogy a fordító után az utolsó 2km-re gyorsulnom kell, mert nem lesz elég, és ekkor eszembe jutottak Németh Csaba szavai. „Érdemes néha beállni mások elé, ezzel lassítani őket és kényszeríteni, hogy a Te tempódban fussanak, később több erőt ad”. Ezt tettem. 1,5 km lehetett hátra, mikor Szasza iramot váltott és megelőzött engem és Pistit is, nem gondolkoztam, azonnal utána mentem. Szerencsére nem sikerült elmenne, sőt az 1km-s táblánál vissza is előztem. 13152786_1281231371904707_1879673175_n.jpg Elkezdtem gondolkodni, hogy csak a végén hajrázzak vagy kezdjem meg most és lesz ami lesz. Iramot váltottam, az utolsó km nagyon erősre sikerült, de mivel jöttek mögöttem nem lassíthattam. A cél nagyon szuperül volt kialakítva, az összes hozzátartozó beállt két oldalra egy sorba és tapsoltak, hangulatos volt na. :) Az időm a 4 km-s (20m szint) távon 16:15 lett, ami 135 futóból 12. helyet, kategóriában 1. helyet jelentett. Összességben elégedett vagyok, mert pár hónapja nem hittem volna, hogy képes vagyok 4:06-os átlagra, és nocsak, sikerült. Talán, ha a második és harmadik km-nél nem fogom vissza magam… majd legközelebb.

2016.04.30. Karancs-Medves TT 20

Szerda. Itt a hét közepe, szombaton Karancs-Medves, kellene előtte legalább egy szinteset edzeni, gyerünk ki a HHH-ra. Érzem magamon, hogy előző este kicsit megfáztam, de csak nem lesz semmi gond Szemerkél az eső, fúj a szél, úgyis mozgok, meg felöltözöm rendesen, tuti nem lesz baj. Csütörtök reggel. Fáj a torkom, alig bírok felkelni az ágyból, rossz a kedvem, hát sikerült megfázni rendesen. Első utam a helyi SPAR-ba vezet, kérek egy jó nagy darab gyömbért, pár citromot. Az irodádban munka közben megiszok vagy 3 liter teát, de estére még szarabbul vagyok. Pénteken teljesen le vagyok gyengülve, erőtlennek érzem magam, hogy lesz ebből másnap futás?!

Szombaton stresszelve keltem fel, nem vagyok korántsem 100%-os de eldöntöttem, hogy lesz@rom az egészet és megpróbálom, lesz ami lesz, maximum kiállok de legalább a rövidebb távot (táv: 22,1km szint: 730m) le fogom futni. A regisztrációnál megjött a kedvem, az első métereken már is kezdtem futni, aztán azon kaptam magam, hogy a pulzusom az egekben van. Mondták már többen is, hogy betegen pont ezért érdekes sportolni, de ilyet még nem tapasztaltam. Az első emelkedős szakaszon úgy kapkodtam a levegőért mintha a Himalaján lennék.10 perc után sikerült bemelegedni, éreztem hogy még gyenge vagyok, de előzgetve a turistákat és a pontokon a biztató pillantásokat nem érdekelt semmi. Nem gondoltam arra, hogy betegebb leszek vagy bármi bajom lehetne, csak futni akartam. Kb. 10 km után viszont jött a horror. Az egyik pillanatról a másikra rosszul lettem, szédültem, émelyegtem és a dzsekiben is szinte rázott a hideg. Elején azt hittem ennyire lehűlt a levegő, de mikor az előttem túrázókat rövid ujjú pólóban láttam sétálni, elgondolkoztam, hogy lehet velem van a gond :D Ott tartottam, hogy a következő ellenőrző pontot megmondom, hogy köszönöm, de inkább hazamegyek busszal, nekem ennyi elég. Aztán mikor az ember meglátja, hogy 20-30 turista/ futó frissít a pontot, akkor átértékelődnek a dolgok. 8 kili volt hátra, abból 1 erősebb mászással, nekiindultam. A betegség méterekről méterekre került messzebb tőlem, teljesen jól éreztem magam, a nap is kisütött, tök jó hangulatban értem el az utolsó pontot. Ezután egy tanya melletti rész következett, ahol van 1-2 kuvasz kutya és kerítés hiányában ritkán járok erre. A pontot épp elérő két túrázót kérdeztem meg, hogy mit szólnának ha csatlakoznék a kb. 200 méteres szakaszon, ezzel is csökkentve az esélyét, hogy engem harapnak meg :D Átértünk, elköszöntem, futottam tovább. Az idővel (2:34) teljesen elégedett vagyok azt tekintve, hogy betegen álltam rajhoz. Érdekes futás volt, tavaly sokkal több élményt adott (naposabb, sokkal tavasziasabb nap is volt), ez inkább kicsit szenvedősre sikerült, de másrészről kiűzte a betegséget illetve kaptam egy jó feedback-t a szervezetemtől, hogy egyre jobb erőben vagyok, mivel egyáltalán nem fáradtam el. Nem szeretnék senkit se rábeszélni, hogy betegen sportoljon, nem vagyok orvos, nem értek hozzá, de talán ez is mutatja, hogy a betegségek 80% pszihés eredetű és mint minden, ez is fejből dől el. Az akarat és a hit érdekes dolog.

2016.04.23. Futapest - Törökbálint

Szombat reggel, 8óra. Többi cimbora gondolom vagy csak most ért haza tegnapi/aznapi buliból, vagy alig 1-2 órás alvás után próbálja magát összeszedni, nekem meg átfut az agyamon, hogy mennyivel jobban döntöttem, hogy inkább otthon maradok és ma leutazom Törökbálintra. Többen – köztük szüleim is kérdezik, megéri 5 km miatt egy fél napot utazni? Magam sem tudom a választ, majd kiderül. De hát nem jobb futókkal utazni, és futni egy jót, mint emberformát varázsolni a tegnapi gördülés után? Dehogynem! Az elmúlt hetekben a hosszabb, lazább futásokat felváltották a rövidebb, de annál tempósabb edzések. Éreztem magamon, hogy gyorsulok, rövidebb távokon nem fáradtam el azon a sebességen, ami régebben problémát okozott volna.

Telek Bandi és Zánki Zoltán sporttársakkal a rajt előtt 1 órával érkeztünk meg a verseny helyszínére. A település az erdő közelsége miatt gyönyörű volt, az idő kellemes tavaszi, minden adott volt egy jó versenyzéshez. Átöltöztünk majd elindultunk bemelegíteni. Általában ilyenkor megfutjuk a pálya első 1-2 km-t, legalább verseny közben már kevesebb meglepetés ér. Kis nyújtás és frissítés után RAJT! Az első 1km egy erős emelkedő volt, kicsit tartottam tőle, de meglepő módon hamar felértem. Égtek a lábaim, húzódtak az izmok, de a légzésem teljesen rendben volt, ezért úgy döntöttem próbálok egy erős iramban haladni. Egyáltalán nem okozott gondot, sorban előztem le az előttem haladókat és ami meglepő volt, hogy az eddig gyengeségem lett az erősségem. Az előzéseket se nem síkon és se nem lejtőn, hanem a rövidebb (100-200m hosszú) emelkedőkön sikerült megcsinálni. 3 km után egy párost láttam magam előtt futni, akik között az egyik nagy Futapestes ellenfelem, Bakos Szasa volt. Ebben az évben többször is előttem végzett, volt mikor az utolsó 50 méteren dől el a dolog, így úgy gondoltam megpróbálom most is. Az egyikőjüket az utolsó emelkedőn sikerült lehagyni, de mikor ráfordultam a célegyenesre láttam, hogy Szasa ma is előttem végez. Kicsit bosszantott a dolog, de ettől szép a futás, mindig vannak újabb és újabb kihívások. A következő futamon nem fogok óvatosan kezdeni, megpróbálok nem akkora előnyt adni. Az 5 km táv 130m szint lefutásához 23:24 –re volt szükségem, összetettben 14., korcsoportban 3. lettem. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb futása, mert tudom, hogy lesz jobb, de legalább szintes (még most rövidebb) terepen is képes vagyok a 4:40-es átlagra, és ez motivál. Edzeni kell tovább.

A történethez hozzátartozik, hogy Telek Bandi próbált rávenni egy délutáni, otthoni versenyre is, de inkább nemet mondtam. Lehet tavaly vagy azelőtt igent mondok, de idővel megváltozik a fontossági sorrend. Számomra az egészség és az hogy holnap is futni tudjak többet mint egy teljesítés vagy egy érem...

Hétvégén Karancs-Medves TT 37 km, 1576 m szint. Még nem tudom hogyan, de meg fogom csinálni. Tippeket frissítéshez várok :)

2016.04.09. Muzsla TT

Idén az egyik fő esemény amit mindenképpen szerettem volna megcsinálni az a Muzsla TT volt: 25,6 km 830m szint. Sikerült fuvart is szereznem a rajtig, 9 után nem sokkal ott is voltam, így már csak le kellett futnom. TT-knél már többször elszúrtam azt, hogy először beneveztem, majd utána intéztem el a wc-t, gps beállítást stb. Ennek eredménye az volt, hogy +5 percet már vesztettem is… Na de nem most. Türelmesen kivártam a mosdónál a kígyózó sort, megtöltöttem a kulacsom, elrendeztem magam, beneveztem és nyomás! Az eleje nagyon jó érzéssel fogott el a távnak, mivel teljesen ismerős volt, Németh Csabi a táborban első nap erre vitte  el a csapatot. Nem mondom, hogy minden buckát ismertem, de legalább volt helytapasztalatom. Mivel ekkor már több túrázó is úton volt, az iránykereséssel se kellett bajlódnom, lehetett futni rendesen, sikerült előttem járó futókat is lehagynom. Az első rövidebb emelkedő után utolértem egy lányt, akivel Ágasvárig azt játszottuk, hogy felfele és síkon lehagytam, majd lejtőmenetben visszaelőzött. Jó kis móka volt, legalább nem volt unalmas az út és tempóban tartott. Megtudtam tőle, hogy tájfutó már jó pár éve (utólag kiderült, hogy volt nemzetközi versenyeken is), ezért tetszenek neki a technikás szakaszok. Felérve a tetőre (9,8km) benyomtam egy fél kekszet, egy túró rudit, meg ittam egy kis vizet és minden rendben volt. Ágasvárról már 3 fős bolyban jöttünk le, időközben utolértünk egy srácot, egy hosszú ereszkedés következett. Az eleje technikás volt, ott szerintem kaptam vagy 2-3 percet, így a patak mellett a völgyben eléggé igyekeznem kellett, hogy felzárkózzak. Mátrakeresztes (14,4km) nagyon hamar eljött, 1 óra 24 perc kellett hozzá, teljesen rendben voltam, nem fájtak a lábaim, friss voltam. Itt volt sajtos zsemle meg szörp, de inkább maradtam a keksz és víz kombónál. Hárman kezdtük meg a túra – elméletileg – legnehezebb részét, de erről majd inkább később. Sikerült az emelkedőkön erőltetett sétában, a síkon pedig futva gyűjteni a km-ket. A köd hatalmas volt, az eső megállás nélkül esett, így beállva a saját tempómra azon találtam magam, hogy egyedül vagyok és a többiek leszakadtak. A tájfutó lány piros kabátját néha még meg-meg láttam feltűnni a távolban, de a Nyikom-nyeregnél végleg elvesztettem. Két km volt a Muzsláig, talán itt éreztem először, hogy fogytán van az energia, de erőt adott az a tudat, hogy innen már csak lefele kell majd menni. Felértem, összetalálkoztam Szabó Áronnal, beszéltünk két mondatot amíg pecsételtek és jött az utolsó 6 km. Nem akartam már enni, pedig kellett volna. Már csak 2 deci vizem volt, pedig több kellett volna. Elfáradtam, edzeni kellett volna. J Amúgy ez a rész nagyon becsapós. Rengeteg blog-ban lehet olvasni, hogy Muzsla után jön a flow érzés, meg csapatni lehet lefele, hát…. szerintem az egyik legkellemetlenebb szakasz. Van még 4-5 pici, tényleg apró emelkedő, ami ilyenkor már nagyon nem esik jól és mivel néhol sziklás is, figyelni kell. Na én ezt nem tettem! Szerintem életem egyik legnagyobb esését sikerült azzal összehozni, hogy rálépve egy vizes sziklára a lábam kicsúszott és puff. Nagy szerencsém volt, a fejem kb. 10 centire fogott talajt egy másik méretes kődarabtól. Beérve Szurdokpüspökibe már végem volt, hiába nyugtattam magam, hogy csak 1,5 km van hátra, nagyon szenvedősre sikerült.

20160409-index-szurdokpuspoki-039-0562.jpg

A hivatalos időm 3:18 lett, de a nettó valójában 3:15:21. (Abszolút 17., ffi 15.) Mivel öcsém már a célban várt autóval, így arra volt időm, hogy megigyak még egy sört. Ennek nettó ideje 30 másodperc, szerintem PR. A túráról összességben annyit, hogy szerintem az egyik legjobb élmény volt, amit ezáltal idáig kaptam. A végét leszámítva jól erőben voltam, sikerült társaságban és egyedül is futni, és nekem az esős idő jobban komfort, mint a dög meleg. Sokan mondják, hogy a Muzsla felfele a legnehezebb része a túrának… ezzel nem értek egyet. Nekem Ágasvárról lefele sokkal durvábbnak tűnt. Drukkolok jövő héten minden Trailesnek!

2016.04.02. Magyarországi Forrástúrák - Karancs-Medves

Erre a hétvégére a Futapest egyik következő versenyét terveztem volna be, de mivel volt aki megsérült vagy nem ért rá, egyedül nem volt kedvem leutazni Verőcére. Már azon gondolkoztam a pénteki nap, hogy merre menjek majd a magányos, hosszú hétvégi futásom alkalmával, amikor a ttt.hu-n megláttam, hogy épp felénk rendezik a Magyarországi Forrástúrák egyik kiemelt rendezvényét. Na mondom, ez jó lesz, hazai pálya, nem lesz gond, élvezni fogom… aztán elkezdtem csekkolgatni az útvonalat és jött a meglepetés. Már Google Earthon, otthoni túrakalauzokban és ismerősök segítségével is próbáltam kibogarászni, hogy vajon a 70%-a merre mehet a túrának, de nem sikerült rájönni. Gondoltam majd a turisták sora úgyis adja az utat, vagy legalább ki lesz szalagozva normálisan.

Nem akartam korán indulni, mivel próbáltam betartani a „10 fok alatt nincs rövidnadrág” szabályát, így 9 után rajtoltam bőven. Az első ellenőrző pont könnyen megvolt, ismertem az utat, mindig arra szoktam futni. Aztán utolértem az első túrázókat, akik egy elágazóban épp próbálták kideríteni, hogy vajon merre kellene menni. Mivel tartani akartam a futást, ezért naivan megbíztam a „menjéééé balra” utasításban és megkezdtem a Salgói Várba történő visszaemelkedést. Olyan  5 perc után lett gyanús a dolog, mikor nem rémlett, hogy ide kellene visszamenni, illetve az itt bóklászó emberek se értették miért jövök erre. Térkép elő, próbáltuk többen kibogarászni, de ők se voltak a helyzet magaslatán. Vissza az elágazóhoz! Hol lehet az a ZÖLD jelzés?! Aztán jött ismét 2 túrázó akiknél volt GPS, így rájöttünk, hogy egy erdőirtás mögött található erősen „lebombázott” úton kellene továbbhaladni. Kb. 15-20 percet vesztettem el ezzel a manőverrel. Aztán rájöttem, hogy van nálam itiner és túraleírás. Ja, hogy így TALÁN könnyebb lesz :). Egy hosszú lejtő következett, a pontokon nem volt senki, így szinte meg se kellett állnom. Nagyon hamar elértem Zagyvarónára, közben sikerült frissítenem is, nem vártam meg mire éhes leszek, benyomtam 2 szelet Jó Reggeltet, ittam vizet. Nagyon jó erőben voltam, nem éreztem, hogy fáradt lennék, pedig már 75 percre futottam. Zagyvarónára telkek között, szőlő ültetvények között vezetett az út, nekem nagyon tetszett, kicsit ilyen olaszos, mediterános hangulat lett úrrá rajtam, sose jártam még erre.

123.jpg

Átszelve a falut jött egy hosszú, meredek, vízátfolyásos rész, Rónafaluba kellett visszakapaszkodni. De mielőtt beértem volna az árokba, balra megláttam 2 jól megtermett pit bull kutyát. Kerítés nem volt és mivel azt se láttam, hogy meg vannak-e kötve – csak később derült ki, hogy igen – olyan sprintbe vágtam visszafele, hogy szerintem 100-on PR-t futottam. J Bevártam inkább egy csoportot (+3 perc). Aztán jött az emelkedő. A túraleírás alapján nagyon durvának írták, viszont meglepő módon 10 perc alatt felértem, itt fogyott el a vizem, így kerestem egy kutat és go tovább. A Medves-fennsík gyönyörű volt, itt érzi az ember, hogy mennyire szabad, a nap sütött, az ég tiszta volt, tényleg minden stimmelt. Kezdtem érezni, hogy jó lenne enni valamit, de mivel tudtam, hogy 2-3 km-n belül frissítőpont, addig már csak kibírom valahogy. Jött egy olyan szakasz, ami egy fokozottan védett természetvédelmi területen keresztül vezetett, s habár az erdő érintetlensége miatt gyönyörű volt, a kidőlt fák erősen akadályozták az egyenletes tempót. Felkapaszkodva egy kisebb emelkedőn, megláttam a frissítőpontot. Komolyan mondom, szerintem ilyen nagyszerű kiszolgálással még egy étteremben sem találkoztam. Láttak, hogy futom a távot, így soron kívül odajöttek, hogy mit adhatnak, kínáltak sütivel, keksszel, szinte bármiből vehettem. Le a kalappal, zseniális volt. Aztán jött a túra azon része, ahol a szalagozás kicsit érdekesen lett kivitelezve, vagy csak én kezdem fejben fáradni, de néha úgy éreztem, hogy nem nagyon tudom melyik bolygón vagyok J Az utolsó 5 km már ismerős volt, enyhe emelkedő volt vissza Salgó bányára, de pont ez az a szakasz amit nagyon nem szeretek: monoton, elhiteti veled, hogy rendesen futható, aztán azon találod magad, hogy a lábaid egyre nehezebbek.

A célba 3:20:16-os idővel érkeztem be. Ha azt nézzük, hogy a 26,3 km távból sikerült egy 28-29 km-s dolgot csinálni és ebben volt 720 m szint, akkor azt mondom elégedett vagyok, viszont egyszer szívesen végigmennék újra, már pályaismerettel. Elfáradtam, de jólesően. Nem voltam egyáltalán rosszul, nem kellett aludnom utána délután, lehet mégiscsak ért valamit a múlt heti edzőtábor?! Hétvégén – ha lejutok – Muzsla Túra, akkor majd kiderül :)

2016.03.13. Futapest - Vácrátót

Az elmúlt hónapokban érezte magamon, hogy az edzések nem úgy sikerülnek, nem úgy történtek meg, ahogy kellett volna. Volt mikor 4-5 alkalommal futottam egy héten, volt mikor már a kettő is csak nyögvenyelősen jött össze. A távokat és a szinteket a kedvem szerint válogattam, így fogalmazhatunk úgyis, hogy edzések helyett örömfutások voltak. Elhatároztam, hogy keresek egy edzőt. Sok futó ismerősöm tanácsolta, hogy forduljak nyugodtan a veterán Telek Andráshoz. Bandit már ismertem régebb óta, pár versenyre már mentünk együtt, sokszor adott már jó tanácsokat. Megkeresésemet pozitívan vette, másnap estére már kaptam is egy több hetes tervet. Ahogy teltek a napok és a hetek éreztem, hogy egyre jobb formába kerülök, kezdem visszanyerni az erőmet. Az edzésterv egyik vasárnapi programja a Futapest – Vácrátót hosszabbik távja volt, a cél hogy tapasztaljak és szokjam a tempósabb, 10 kili feletti dolgokat. Viszont mivel előző nap keróval elestem és úgy megfejeltem a betonfalat, mint a kezdő vakond a kerti csapot, úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz nekem a 4,8 km-s táv 30 m szinttel.

c.jpg

Az időjárás tökéletes volt, egy kicsit fújt csak a szél, de ezt leszámítva minden stimmelt egy jó futáshoz. Sose szoktam komolyan melegíteni, viszont most Bandi elrángatott magával, futottunk egy 15 percet, kis gimnasztika és egy két repülő. Közben természetesen beszélgettünk és egy mondatot már akkor elraktároztam a fejemben: „Nem az a bátor futó, aki gyorsan kezd, hanem aki lassan és később indítja be a rakétákat”. Rajt! Az előző mondat szavai még a fejemben voltak, így próbáltam az elejét nem elfutni, tudtam, hogy 800 méter után van egy kisebb emelkedő, ami után lehet majd tolni. A felfelé részen, már utolértem az előttem haladókat, sőt a tetejére érve jó néhányat le is hagytam. Kb. 10 perce futhattunk, amikor kíváncsi tett, hogy vajon milyen lehet a tempó. Láttam, hogy mellettem egy „órás” fazon fut, gondoltam nem okoz gondot neki ha rákérdezek. Ennyit felelt: 4:20! Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi lesz ha a végére nem lesz erőm, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, mivel nem voltam fáradt és nem okozott gondot a futás. A pálya bár néhol süppedős, homokos volt, kis ügyességgel lehetett találni pontokat ahol remekül futható volt. Ahogy tudtam tartani a tempót, sorra előzgettem le az előttem haladókat, majd megpillantottam a 3 kilis pontot. Úristen, ilyen hamar eltelt?! – gondoltam magamban, majd próbáltam felzárkózni a következő ellenfélre. Úgy terveztem, hogy az utolsó 800 méteren (ami már aszfalt volt) megpróbálom majd megelőzni. Végül türelmetlen voltam és rutintalan, talán 200 méterrel korábban elfutottam mellette, amire ráfáztam, mert az utolsó 400 méteren visszavert, amire már nem tudtam válaszolni.

A célba beérve kezet fogtunk, megköszönte a hajrát és mondott egy időt: 20:56! Elsőre nagyon meglepett a dolog és qrva boldog lettem, 4:22-s ezrekkel nem futottam még terepen, viszont ez volt a gyümölcse az elmúlt heteknek: rendszeresen, előírtan edzettem, így talán kevésbé csoda a dolog. Abszolút 17., korosztályban 4. lettem, kicsit bosszantott, hogy nem kerültem dobogóra, de majd legközelebb.

Az egész verseny, bár alig tartott tovább, mint 20 perc, rengeteg élményt, tapasztalatot és motivációt szereztem. Edzek tovább, keményebben és biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb. Célom továbbra is, hogy 4:00 ezreket elérjem előbb síkon, később terepen, aztán a jövőt majd még meglátjuk. A tavasz sűrű lesz: Vincze Zsófival megyünk edzőtáborba, majd Muzsla TT, Muzsla Trail, Futapest(ek), Karancs-Medves TT és nyáron a Tatry Running Tour. Nagyon hosszúkat nem tervezek futni, utóbbi versenyen is csak a táj szépsége miatt tervezem a 35 kilis távot bevállalni.

2016.01.30 Téli Mátra M

Minden évben vannak olyan versenyek, túrák amikre mindig szívesen térek vissza, szinte kötelező programként szerepel a naptáramban. Két éve futottam elsőre a Téli Mátrát és szerelem első látásra volt, így ebben az évben is elhatároztam, hogy elnézek rá. Nem vagyok még 100%-s kondiban, így az M táv (26 km szint +972m) bőven elégnek tűnt egy hétvégi mocorgásra. Megérkeztem már időben Mátraházára, de mivel már annyi túrázó volt, hogy kocsival nem lehetett behajtani ezért a rajtig kb. volt egy 1-1,5 km bemelegítő szakasz. Beérve az iskolába, brutál sok ember fogadott, ennek ellenére a regisztráció, a pisi és az átöltözés nem igényelt többet, mint 20 percet.

Az első 7 km nagyon jól futható, itt még nincsen szintemelkedés, viszont cserébe van nagyon sok turista. Mindig nagy vitatéma a teljesítménytúrák esetében, hogy kinek van több joga a túrázónak vagy a futónak. Én sose megyek bele az ilyen konfliktusokba, ha látom, hogy biztonságos keretek között ki tudom kerülni az előttem lévő sporttársat akkor megteszem és megköszönöm, hogy elengedett. Ha pedig nem akkor pedig lelassítok és várok a megfelelő alkalomra. Tehát az első szakasz Lajosmizséig így tartott, előzgetéssel, hol gyorsabb, hol lassabb futással. A táj már ekkor gyönyörű volt. Megérkezve az ellenőrző pontra vettem magamhoz egy almát, megkaptam a pecsétemet és folytattam az utam a Vörösmarty turistaház felé. Bár itt már elkezdtünk felfelé emelkedni, a pálya a kisebb-nagyobb átfolyásokat leszámítva futható volt. Kb. 8 kmre nél volt egy szakasz, ahol  a folyón átkelni két lehetőség volt: vagy átegyensúlyozva egy 15 centi széles pallón vagy nemes egyszerűséggel megpróbálni a vízen járni. Utóbbit választottam, de miután rájöttem, hogy nem vagyok semmilyen féle bibliai alak és nem is rendelkezem extra képességekkel, hatalmas csobbannással a patakban találtam magam. A cipőm bár teljesen átázott, a folyamatos mozgásnak köszönhetően nem fáztam, sőt idővel arra lettem figyelmes, hogy megszáradt a zoknim. Elértük a következő ellenőrző pontot is, vettem magamhoz némi kekszet, ittam egy teát és megindultam felfelé. Az első szakasz még futható volt, de itt ütött be az első holtpont, így próbáltam magam méterről méterre összeszedni, de legszívesebben csak ledőltem volna a hóba, szóval eléggé szenvedős méterek voltak. 3 km lehetett Kékesig, amikor jött a túra legdurvább emelkedője, itt tényleg csak egy erőltetett sétában lehetett menni, és próbáltam arra koncentrálni, hogy mennyit tettem már meg, ahelyett, hogy mennyi van még hátra. Sikerült összespanolni egy másik futóval, és az ilyen alkalmakra ez a legjobb epo. Tök mindegy, hogy miről beszélgettek, még az se fontos, hogy érdekelje a másikat, de remek ahhoz, hogy eltereld a gondolataidat és ne figyelj a fájdalomra. Kékesen természetesen teljes köd volt, fújt a szél, fáztam. A síházba beérve itt is teát és kekszet vettem magamhoz, beszéltünk pár sort néhányan, majd jobbnak láttam, hogy nem merevedek le és elindulok, nem szerettem volna lefelé megsérülni. A terep meredek volt, kellően fagyott volt ahhoz, hogy ne süppedjünk el a sárban, de nem volt annyira jeges, hogy nagyon csússzon. Viszonylag hamar elértük az utolsó ellenőrző pontot a cél előtt, kb. 3-4 km lehetett hátra és megint beütött a holtpont. Hányingerem volt, nem volt már erőm se, minden egyes méter szenvedés volt és mikor már azt hittem, hogy itt a cél, akkor egy újabb egyenes szakasszal találkoztam. Végül nagy nehezen beértem a mátraházi iskolába, megkaptam az oklevelet és ledőltem az egyik bordás fal mellé. 
12650789_1206108332750345_5554202516425345716_n.jpg
Ezek azok a pillanatok amikért imádok szenvedni és amit valójában keresek a futás alkalmával: az érzés amikor legyőzöd magad, amikor tudod, hogy hasznosan töltötted a napodat, amikor futottál egy jót. Természetesen a Mátra megint kifogott velem, ezt már csak az tetőzte, hogy nem edzettem elég szintet az elmúlt időszakban és ez most visszaütött. A bruttó időm 4:00 lett, ami valljuk be erősen közelít a sz@rhoz, de most nem ez volt a fontos, hanem az, hogy megcsináljam és jól érezzem magamat. 

2016.01.26. Futapest - Etyek

Új év, új tervek, új célok. Minden év elején próbálom fejben végiggondolni, hogy az adott évre milyen versenyre, tt-re menjek el, milyen távokat vállalhatok be, mi nem okozhat még sérülést a teljesítésük mellett. Közel egy éve kaptam új térdet, de mivel a tavalyi év inkább arról szólt, hogy felépüljek és az izmokat visszategyem, a hosszú futások kimaradtak, szintet pedig inkább csak keróval mentem.

Az elmúlt években inkább hosszabb távok érdekeltek, viszont mindig is ki szerettem volna magam próbálni rövidebb, lehetőséghez mérten összetett (éves) pontversenyben is. Sajnos idehaza csak egy ilyen sorozatot ismerek - de ha tud bárki is másikról szóljon azonnal :) -, az pedig a Futapest által szervezett futások. Rövidek, tempósak és mind Budapest környékén van.
Az első állomása ennek a futamnak Etyeken volt megrendezve, ahova 3 vidéki futóval indultunk: Telek András veterán atlétával illetve két, a határon túli magyar sráccal. Mivel elég tempós versenynek számít ez a táv (főleg nekem), így bőven elégnek tűnt az 5,2 km 60 méteres szintemelkedéssel, kiegészítve azzal, hogy a pálya hol jeges, hol havas volt. Mivel ilyen távon nincs még tapasztalatom, hogy az erőmmel hogyan gazdálkodjak, így inkább egy lendületes, egyenletes tempóval futottam. Szerintem tudtam volna jobb időt menni, de majd legközelebb.
1_1.jpg
Az óra 26:14-nél állt meg ami abszolút 25., korcsoport 6. helyét jelentette. Külön öröm, hogy a szervezők ebben az évben Salgón is megrendeznek egy futamot, így a hazai pályára megéri készülni.

2015.07.14. Börzsöny Trail 2015

Egyik nap a szokásos reggeli kávém iszogatása közben böngészgettem a www.ultratrail.hu/terepfutas oldalt, ahol megakadt a szemem a Börzsöny Trail 2015 versenyen. A térdem már egyre jobb volt, így felhívtam Attila barátomat, hogy mit csinál ezen a hétvégén, mert lemehetnénk futni egyet, hiszen jó idő lesz, nincs is messze és miért ne?! Kisebb hezitálás után beregisztráltunk, majd vártuk a verseny napját. Annyit érdemes tudni, hogy az elmúlt 3 hónapban a sérülésem miatt csak sík edzéseket csináltam, így tisztában voltam vele, hogy a szintes pálya nem lesz öröm és boldogság. Táv: 9,9 km szint: 338 m.

Reggel 7 órakor indultunk, szerettünk volna minél hamarabb leérni, szerettem volna még időben bemelegíteni. Megérkezvén a helyszínre, csupa jó fej ember fogadott, mindenki (főleg a szervezők) segítőkészek voltak, így 10 perc sem telt el, de már a kezünkben volt a rajtcsomag. Átöltöztem, elmentem mosdóba, kimentem az árnyékba mocorogni egy picit. Miért oda? A válasz egyszerű: már reggel fél 10 fele közel 30 fok volt és a tűző nap kevésbé volt kellemes, gondoltam elég lesz a futás közben élvezni a sugarak erejét. Edzések és versenyek előtt mindig próbálom visszafogni magam és nem elfutni az elejét, megfogadom legbelül, de a kivitelezés sosem sikerül... ehhez szerintem sokkal több tapasztalat kell. 10:30 órakor elindultunk, Attila egyből az élre állt. Próbáltam őt követni, viszont éreztem, hogy lehet ez így edzetlenül kicsit gyors lesz, de úgy döntöttem most már mindegy, lesz ami lesz. Az első 1,5  km-n nem is volt gond, enyhe szintes emelkedés mellett kényelmesen futható volt a pálya, de ezután, beérve az erdőbe jött az igazi emelkedő.  Az S távosokkal együtt rajtoltunk, ami részben jó volt, mivel nagyobb volt így a tömeg, viszont nehéz volt megsaccolni, hogy ki lehet az én ellenfelem, hányadik helyen lehetek. Próbáltam a rajtszámokat figyelgetni, de a koncentrációt inkább a pálya leküzdésére fordítottam. 5 km után lehetett az a pont ahol a két táv kettévált és az egyik öntésen utánam szólt, hogy húzzak bele, mert 2. helyen vagyok. Ezért jó ha vannak ilyen emberek a pálya szélén, mert olyan löketet adott a további km-re, amit bármilyen frissítéssel se lehetett volna elérni. Tudtam, hogy Attila sokkal jobb erőben van, így őt a mai nap esélytelen lesz útólérnem, így arra koncentráltam, hogy megtartsam a pozíciómat. Megmondom őszintén nem akartam elhinni ekkor még, hogy sikerülhet  Jött az első ellenőrzőpontra való felkaptatás, ahol 10 másodperc fújás után elindultam lefele a hegyről egyenesen a cél felé. A pálya ezen része az új térdemnek technikás volt, utólag lehet kicsit vakmerő is voltam lefele futni vele, de szerencsére nem történt sérülés. Kb. 2 km lehetett hátra mikor kiértünk az erdőből, a nap egyből megcsapott, az összes erőm elfogyott, de nem volt választási lehetőségem menni kellett, mert a hátam mögött láttam, hogy a következő srác olyan 7-800 méterre futhat tőlem. Szerintem életem legkeményebb utolsó pár métere volt, a pulzusom az egekben volt, a szám ki volt száradva, és fejben is feladtam ?! már. Viszont megláttam az utolsó kanyart és ekkor hittem el, hogy igen sikerült, célba értem. A hivatalos időm 1:05:10, ami a mai nap a 2. helyre volt elegendő. 
11537708_852646904818071_7956143351402453271_n.jpg
Amióta elkezdtem rendszeresen futni ez volt az első dobogós helyezésem. Nem szeretném a többi futótársat lenézni, hiszen miért tenném, viszont ez az eredmény nem lett volna elég a pódiumra, ha a komolyabb, erősebb futók között versenyzem. Összességben természetesen örültem neki, de sokkal nagyobb boldogságot jelentett az, hogy magamat küzdöttem le. Képes voltam műtött térdel, felkészületlenül (kevés edzés) lefutni a távot, és amikor már azt hittem, hogy feladom, volt kitartásom és célba értem. Jövőre kívánom, hogy még több, erősebb futó induljon ezen a távon, és akkor egy jó verseny mellett megpróbálhatom - komoly munkával - ismét elérni ezt a helyezést.

2015.04.25. Karancs-Medves TT

Sok esetben, mint mi átlag futók nem másokkal, hanem elsősorban magunkkal versenyzünk,  ezáltal próbáljuk a határainkat feszegetni és elérni azt a maximumot, amit az adott helyzet, képességeink biztosíthatnak. Ez a cél vezérelt akkor is mikor kicsit több, mint 4 hónappal a térdműtétem után elhatároztam, hogy végigtúrázom a Karancs-Medves TT 20 (22 km) távját. Reggel úgy keltem fel, hogy inkább itthon maradok, lenyírom a füvet a kertben és pihentem még a lábam. Ekkor szüleimnek hála akik biztattak, hogy szép idő lesz és nem lesz semmi baj, nyugodtan menjek el. Azt hiszem ez adott lökést ahhoz, hogy 10 perc múlva már indultam a rajt helyszínére. Nem vittem speciális futócuccot, egyszerű hátizsákkal, némi kajával és vízzel vágtam neki az útnak. Az egész túra ötlet akkor változott át bennem a futás ötletévé, mikor megláttam a rajtban regisztráló futókat is. Kezdett belém visszajönni az a vágy, hogy talán megpróbálhatnék, ha nem is egyéni rekordot döntve, de végig kocogni a távon.

Óvatosan vágtam neki, rögtön egy elég meredek emelkedővel kezdett a pálya, ahol araszolva másztak felfele a túrázok. Még itt is próbáltam visszafogni magam, hogy ne csináljak semmi hülyeséget, csak szépen lesétálva teljesítsem a távot, bárminemű sérülést megelőzve. Ez a visszatartó erő kb. 200 méter után szertefoszlott, mikor elhatároztam, hogy kicsit belekocogok és lesz ami lesz. Természetesen éreztem még a lábam, fájt még a műtét helye, de minden egyes méterrel sokkal jobb lett és az első frissítőpontra önbizalommal tele érkeztem meg. Tudtam, hogy az állóképességem közel sincs olyan jó, mint féléve, így számítottam arra, hogy el fog jönni az a pont, mikor bizony már nem lesz kellemes a mozgás. Az első 10-12 km-rel így nem volt semmi baj, viszont utána jött egy szintes rész, ami bizony hazavágott. Ekkor kellettek azok a biztató szavak más túrázóktól, futóktól ami arra késztetett, hogy ne adjam fel és menjek tovább. A lejtőket nem mertem megfutni még, mivel az izomzat totál eltűnt a lábamról a sok fekvés miatt, így jobbnak láttam, hogy kihasználva a hátsómat "leszánkózzam" az ösvényen. Végül is abból kell dolgozni amink van :) A táv hátralévő része bele-bele sétálós volt, egyrészről teljesen elkészültem az erőmmel, másrészről egy olyan szakasz következett, ami egy tanyán vezetett keresztül, ahol a kutyák nem éppenséggel hallgatnak az "ülj. maradj" vezénylőszóra... Az utolsó 2 km-n már éreztem, hogy sikerül teljesíteni a túrát, bár az erdőtalajt átváltó aszfalt nem volt kellemes. Az időm végül 3:24 lett, ami miatt inkább egy erős túrának nevezném ezt a mókát, mint futásnak. Viszont rettentően boldog voltam, talán ekkor hittem el teljesen és tudatosult bennem, hogy fogok én még futni...

 

23466_90_eve_varos_st_tt.JPG

 

Forrás: http://zute-salgotarjan.blogspot.hu/2015/05/karancs-medves-teljesitmenytura-2015.html